Kárpát-medencei természettudományi versenyek
a Felvidéken 2019-ben

Kárpát-medencei természettudományi versenyek
a Felvidéken 2019-ben

A Mentor Felvidéki Tehetségsegítő Tanács az idei 2018/2019-es tanévben harmadik alkalommal szervezi meg a Magyar Természettudományi Társulat kezdeményezésében már évtizedek óta megvalósuló kárpát-medencei Teleki Pál földrajz, a Herman Ottó biológia és a Hevesy György kémia versenyeket. A versenyek kárpát-medencei méretűvé történő kiterjesztesét a MTT ügyvezető elnöke Tardy János irányítja. A versenyek előkészületeiről, lefolyásáról és eredményeiről a szervezők évente a felvidek.ma honlapon számoltak be.  

Az idei tanévben a szervezők az iskolák jelentkezését 2019. január 25-ig várják az iskolákba eljuttatott versenyleírásokban megadott címekre. A versenyfelhívások megtalálhatók a Mentor Tehetségsegítő Tanács (www.tehetseg.sk). Az alapiskolák földrajz, biológia és kémia iránt érdeklődő 7. és 8. évfolyamos, valamint a nyolcéves gimnáziumok 2. és 3. évfolyamos diákjai bekapcsolódási szándékukat jelezzék szaktanáraiknál. A versenyek iskolai fordulóira február második felében, a felvidéki fordulókra április folyamán kerül sor. A felvidéki fordulón sikeres diákok a májusban a kárpát-medencei döntőn vehetnek részt.  

A versenyre való felkészülés céljából a diákok a Magyar Természettudományi Társulat honlapján megismerkedhetnek a verseny előző évfolyamainak feladataival. Az iskolai tananyag kíváló ismeretén kívül a TermészetBÚVÁR folyóirat cikkei szintén segíthetik a feladatok sikeres megoldását. Szakmai ismereteiket a kíváló magyar tudósok munkásságával való megismerkedés is bővíti.  

Az eddigi versenyek során a diákok a kiegészítő programok keretében természetjáráson vettek részt a Visegrádi-hegységben, a Kovácspataki-dombságon, madárlesen a Lelédi-erdőben, múzeumi látogatáson az esztergomi Duna Múzeumban. A versenyeken résztvevő diákok táborokba, szakmai rendezvényekre juthattak el, képzéseken vehettek részt, melyeken érdeklődésüknek megfelelő területeken mélyíthették el ismereteiket. Az idei évben a Selye János Egyetem Kémiai Tanszéke is szerepet vállal a versenyek lebonyolításában, melyeket érdekes előadások, kísérletek és egyéb kiegészítő programok színesítenek. A legsikeresebb diákok a felvidéki iskolákat képviselhetik ebben az évben is a versenyek kárpát-medencei döntőin Kisújszálláson, illetve Egerben.

Az elmúlt két évben a következő diákok szerepeltek sikeresen a versenyeken, földrajzból Válent Ottó, Szalai Barbara, Kiss Szabina, Jakubík  Gergő, Zács Anikó, Szalai Barbara a párkányi Ady Endre AI, Berta Dániel és Szabó Zsófia a kassai Márai Sándor Gimnázium és AI, biológiából  Szűcs Liza és Velmovszki Ádám a búcsi Katona Mihály AI, Keresztes Botond a szentpéteri Kossányi József AI,  Sereghy Gergely László alistáli Corvin Mátyás AI, kémiából Kis Eszter a komáromi Eötvös Utcai AI, Lángyi Viktória az érsekújvári Czuczor Gergely AI, Tóth Erika és Varga Lujza a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond AI diákjai. A programokba további felvidéki iskolák diákjai is bekapcsolódtak.

A sikeres diákok felkészítő tanárai Simonics M, Zelenai Judit, Lázár Csilla, Csalava Gizella, Hegyi Andrea, Kacsik Ágnes, Bacsó Péter és Csákvári Zoltán voltak.

A kísérő programok során előadást tartott Gyetven Melinda tanárnő, Bujna Zoltán kerékpáros világjáró, Farkas György az ELTE tanára, Sándor Csaba erdőmérnök, Gúgh János a Szlovák Madártani Intézet munkatársa. Az eddigi versenyek szakmaiságát és szervezését földrajzból Bacsó Péter és Pék László, biológiából Csákvári Zoltán és Győző Andrea, kémiából Czibor Angelika és Madarász Róbert biztosították. A versenyeknek a párkányi Ady Endre AI, a búcsi Katona Mihály AI és a komáromi Mariánum Iskolaközpont adott helyet.

A versenyek felvidéki fordulóinak a lebonyolítását az elmúlt évekhez hasonlóan ebben az évben is a Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetségprogram és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. keretében támogatja.

 

(Mentor TT)

Hataron_tuli_magyar_kormany_altalanos
Mentor TT - Felvidéki Tehetségsegítő Tanács
bga_logo_szines
emmi_color_cmyk__6_
ntp_logo_cmyk_vektoros__1_
emet__logo_fekvo_szines_rgb_png
MTTE

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük